Pollack Mihály, építész (Bécs, 1773. augusztus 30. – Pest, 1855. január 3.)

Családi hagyományként választotta az építész szakmát Bécsben, a Képzőművészeti Akadémián tanult. Elméleti tudását a milánói dóm építésénél egészítette ki, ahol féltestvére irányítása mellett dolgozott. Itt a lombard klasszicizmust is tanulmányozta. 1798-ban költözött Pestre, ahol végleg megtelepedett.

Hild József mellett dolgozott, és nagy figyelemmel kísérte a város fejlődését. Az 1808-ban alakult Szépészeti Bizottmány aktív tagjaként tevékenykedett, később pedig elnökeként közvetlenül is érvényesítette befolyását, például a Városliget kialakítására vonatkozóan. Több palotát épített Pesten, kúriákat és kastélyokat vidéken: az Almássy-palota, a Wurm-ház, Festetics-palota, a dégi Festetics kastély és József nádor alcsúti kastélya dícséri keze munkáját.

Nevéhez fűződik a régi pesti Vigadó épülete is, amely 1849-ben az ostrom során elpusztult. A Deák téri evangélikus templom terveit is elkészítette, ennek oltára is Pollack munkája. A Sándor palota és a Ludovika épülete is az ő irányítása alatt épült. Több vidéki középület tervét is ő készítette el, mint például a szekszárdi vármegyeházáét, amelyet a kor legjelentősebb vidéki építészeti emlékeként tartanak számon, vagy a jászberényi városházáét.

Legismertebb műve a Magyar Nemzeti Múzeum épülete, amin 1837 és 1847 között dolgozott.

Az említett alkotások azt bizonyítják, hogy a XIX. század legelejének építészetét Pollack Mihály alapvetően meghatározta, különösen Pest városképe egyértelműen az ő stílusát tükrözi. Ez a stílus visszafogott, a klasszicizmus szabályainak következetes betartása jellemzi. Semmi cifraság, semmi felesleges díszítés, mégsem a korunkban újra és újra felbukkanó lecsupaszított funkcionalizmus ridegsége jellemzi, még akkor sem, ha Pollack maga is a funkciót szem előtt tartva tervezte meg épületeit.  A szerkezet hol monumentális, hol a finom részletek elegáns felsorakoztatásával éri el a kívánt hatást, az arányokra gondosan ügyelve. Az oszlopok a timpanonok fenségessége, az ablakok szabályos sora mozgalmassá teszik épületeit, ugyanakkor harmóniát sugároznak. Nem véletlen, hogy a tökéletességre törekvő görögök eszmeisége tükröződött ragyogó építészetükben, és ehhez nyúlt vissza a XIX. század elejének művésze a korábbi túlburjánzó stílusok után.