Kis-Ázsiából származó gabonaféle, egyes vélekedések szerint 2500 évvel ezelőtt nemesítették a hegyi rozsból. Európában a kelta és a germán törzsek terjesztették el. A táplálkozás mellett fontos szerepet kapott az ókortól a szeszfőzésben, a sör és whisky nélkülözhetetlen alapanyaga is. A rozs Magyarországon 1940-es évek végéig a búza után a második legnagyobb területen termesztett kalászos gabona volt. A két világháború között az ország szántóterületének több mint 12 %-án, mintegy 660 ezer hektáron termesztették, a hetvenes évek közepére 100 ezer hektár alá csökkent a vetésterülete.

Jellemző tulajdonsága, hogy idegentermékenyülő  növény, ezért nemesítése bonyolultabb, mint az öntermékenyülőké. A rozs nemesítése külföldön az 1870-es években indult meg, hazánkban az első világháborút követő években. Akkori jelentőségének megfelelően színvonalas nemesítési és technológiai kutatásokat végeztek rozzsal az ország több részén. Így került a rozs a Westsik Vilmos által indított vetésforgó kísérletbe is, mint a Nyírség meghatározó gabonaféléje. Nemesítéssel foglalkozott Fleischmann Rudolf (F. rozs, 1924.) és Horn Miklós (Lovászpatonai 1930., 1941.).

A jelenlegi nemesítés a mai követelményekhez igazodik: magas és biztonságos terméshozam, a kórokozókkal szembeni ellenálló-képesség fokozása, valamint a kedvező beltartalmi tulajdonságok előállítása a cél. A rozs termesztésében kitörési pontot kedvező étrendi hatásainak köszönhetően az élelmiszeripari hasznosítás jelenthetne, esélyeit azonban, mint ahogy termőterületét is, csökkenti a hasonló beltartalmú, de kedvezőbb sütőipari minőségű tritikále növekvő szerepe a humán táplálkozásban. A hazai rozstermés mintegy 4/5-e állati takarmányozásra kerül, a maradék mennyiség pedig humán fogyasztásra.

A rozs nemesítésével foglalkozó kutatóintézet:

Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Nyíregyházi Kutatóintézete

A rozs nemesítését Teichmann Vilmos az Állami Növénynemesítő telep alapításával egy időben, 1943-ban kezdte el Kisvárdán, célja az akkori rosszul termékenyülő Nyíri tájfajta leváltása volt. Az első nemesített fajta a „Kisvárdai” rozs volt. A Budakalászi Gyógynövénykutató Intézettel közösen előállításra, majd 1989-ben minősítésre került a Kisvárdai-101 rozs fajta, amelyet fontos gyógyszer alapanyagként az anyarozs előállítására lehetett felhasználni. A fajta az anyarozs szántóföldi előállításának megszűnésével hamarosan visszavonásra került. A kutatóintézet nemesített rozs fajtái a Várda, a Kisvárda-legelő, a Kisvárdai alacsony és a Kriszta, amely ezen fajták közül az egyetlen évelő rozs.

A fenti képen Kriszta fajtájú rozs látható.