<< A rovat előző cikke | A rovat következő cikke >> |
Szinyei Merse Pál, festő (Szinyeujfalu, 1845. július 4. – Jernye (Jarovnice, ma Szlovákia), 1920. február 2.)
Szinyei 1870-ben a porosz-francia háború miatt otthagyta a müncheni akadémiát és hazautazott felvidéki birtokára, Jernyére. Apja főispáni kinevezése folytán azonban a birtok irányítását is át kellett vennie, így csaknem két évig maradt otthon. 1872-ben azonban ismét visszatért Münchenbe, ahol unokatestvére társaságában gyakran járt kirándulni a környékre. A társasághoz tartozott Probstner Zsófia is, akibe szerelmes lett és később feleségül is vette. Az öröm, hogy ismét dolgozhatott, a jó barátok társasága és a szerelem együttesen segítettek abban, hogy egy régóta – még Jernyén – dédelgetett képtéma, most megvalósulhasson. Így készült el a Majális első vázlata még az otthoni tájélmények hatása alatt.
Ekkoriban nagy hatással volt rá műteremszomszédja és barátja, Arnold Böcklin, aki arra biztatta, hogy amikor majd sor kerül a nagy kép megfestésére, fokozza a színek erejét. 1873-ban el is készült a Majális nagyméretű változata, amely egy tavaszi réten önfeledten piknikező társaságot ábrázol. A művész a szereplőket modellekről festette és odafestette önmagát is, háttal a nézőknek. Mind a témaválasztás, mind a kompozíció tudatos szakítást jelentett a hagyományos megoldásokkal. A legszokatlanabb a ragyogó napfény érzékeltetése volt, amely felerősítette a színeket, elmosta az éles rajzos kontúrokat, s a domb feletti zöld sávval még a meleg levegő rezgésének illúzióját is éreztetni tudta. A piros és a zöld – amely egymás komplementer színei – együttes hatása harsogó, életerőt sugárzó vidám hangulatot kölcsönöz a képnek.
A mű igazi különlegessége abban áll, hogy Szinyei ehhez az eredményhez teljesen egyedül jutott: francia kortársai képeit nem ismerte, mivel Párizsban csak jóval később járt. A képen látható újítások a hazai természetélmények és saját újszerű természetlátásának eredményei. Szinyei festménye azonban nem hasonlítható a későbbi impresszionisták néven ismertté vált művészek – Monet vagy Sisley – munkáihoz, mivel ő a képfelületet sohasem bontja fel apró pontokra vagy ecsetvonásokra. Foltokban fest és a képegységet nem a tónusfestés használata okozza – mint a korábbi akadémiai festőknél –, hanem a színek fényereje biztosítja.
A kép sorsa különlegesen alakult. Szinyei be akarta mutatni az 1873-as bécsi világkiállításon, de nem értett egyet a kiállítás módjával. Művét egy ajtó fölé akasztották, egy eldugottabb helyre ezért megbántódva visszavonta, s elvitte a képet, ő maga pedig visszavonult jernyei birtokára. Így a Majális festői értékeinek közvetlenül nem lett hatása, csak jóval később 1896-ban, amikor a millenniumi kiállításon végre bemutatta. A müncheni Hollósy-iskola tagjai e kép hatására alapították meg Nagybányán azt a művészeti szabadiskolát, a mely Szinyei festői újításai nyomán haladva megteremtette 20 századi festészetünk egyik meghatározó stílusirányzatát.
Majális, 1873; Olaj, vászon, 127 x 162 cm.
<< A rovat előző cikke | A rovat következő cikke >> |
Címkefelhő
TÁMOGATÓINK
Köszönjük a támogatást!
Kapcsolat
Email: info@mandarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/e
Telefon: (+36 1) 394-1322