Telkes Mária, kutatómérnök (Budapest, 1900. december 21. – Budapest, 1995. december 2.)

Budapesten született, és járt iskolába, majd az itteni Tudományegyetem matematika-fizika szakán végezte tanulmányait. Ezután Rybár István fizika-professzor tanársegéde lett, majd 1924-ben doktorált fizikai-kémiai témakörben írt disszertációval. Ugyanebben az évben rokoni meghívásra az USA-ba ment, ahol hátralevő életét töltötte, meghalni azonban visszatért hazájába.

Pályáját a clevelandi biofizikai intézet kutatólaboratóriumában kezdte, ahol az agysejtek sugárzásának mérésével foglalkoztak. Az infravörös sugárzás mérésére Telkes Mária tervezett egy elektromos fényképezőgépet.

1939-ben Bostonba költözött, ahol a híres MIT egyetem kutatóprofesszoraként a napenergia hasznosításával kezdett foglalkozni. 1940-től ő vezette az erre irányuló projektet. A napenergia tárolásának nehéz feladatát szellemesen oldotta meg: a nátrium-szulfát dekahidrát (Glauber-só) olvadt állapotban 10 napig őrzi meg a napenergiát, majd megszilárdulva igen jó hatásfokkal kibocsátja.

A projekt során 6 „napházat” építettek. Az első házban a tisztán napenergiával működő fűtőrendszer a téli hidegben nem bizonyult elégségesnek, ezért le is bontották. A kiegészítő fűtéssel ellátott házak azonban továbbra is épültek, és növelték Telkes ismertségét.

Élete során 100 közleménye és 20 szabadalma jelent meg. Az egyik legfontosabb szabadalom a tengervíz sótalanítását oldotta meg napenergiával, trópusi éghajlaton. A hideg tárolására ugyanazt az elvet alkalmazta, mint a hő tárolásának esetében.

Napenergiával működő konyhai tűzhelye Indiában nagy népszerűségnek örvendett.

Egyetemi tanári és feltalálói tevékenysége mellett Telkes Mária még számos vállalat tanácsadója is volt.

Élete során 12 komoly kitüntetést kapott, többek között a Washingtoni Mérnöknők Egyesületétől. Idehaza csak rövid újsághírek számoltak be tevékenységéről. Mikor 1995-ben visszatért Magyarországra, hamarosan bekövetkező haláláról csak nagy késéssel értesültek a tengeren túl.