Tóth Árpád, költő, műfordító (Arad, 1886. április 14. – Budapest, 1928. november 7.)

Aradon született 1886. április 14-én, de szülei már kisgyermek korában Debrecenbe költöznek. Apja kezdetben sokat foglalkoztatott szobrász volt, köztéri szobrokat készített Kossuth Lajosról. Az apa nagyban segítette jól rajzoló fia művészi ambícióit. A pesti bölcsészkar magyar–német szakára iratkozik be, részt vesz Négyesy László professzor híressé vált stílusgyakorlatain is, de tüdőbaja és rossz anyagi körülményei miatt nem tudja befejezni tanulmányait. (Apja Debrecen városának készített emlékművét a kritikák hatására lerombolják, nem kap több megrendelést.)

Először A Hét, a Vasárnapi Újság közli írásait. 1909 és 1913 között Debrecenben él, és helyi lapoknak ír. Ezután Budapestre költözik, először házitanító, majd több szerkesztőségben is dolgozik  A Nyugat folyóirat alapítói közé tartozik, az Esztendő segédszerkesztője, majd 1921-től Az Est főmunkatársa. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkára lesz. Élete vége felé egyre gyakrabban szorult szanatóriumi ellátásra, tátrai gyógykezelésekre, amelyek költségeit sokszor közvetlen barátai, írótársai viselik. Budapesten éri a halál 1928. november 7-én. Leánya, Eszter szintén költő lett.

Líráját kezdetben hihetetlen kifinomultság, az önmagába mélyedés, a befelé fordulás képzetei, a reménytelenség hangulatai jellemzik. Szóképeivel, halmozott jelzőhasználatával, burjánzó stiláris eszközeivel, nyelvi megformáltságának díszítettségével művei a magyar irodalmi szecesszió és impresszionizmus talán legmeghatározóbb darabjaivá váltak. Képsorai szokatlanul részletezőek, gyakran látomásszerűen bontakoznak ki.

Később a társadalmi változásokra is reflektál, fájdalmait, szorongását egyetemessé emeli, pacifizmust hirdet. Stílusa a korán kijelölt határokon belül erősödik meg, gondolatait szinte kizárólag klasszikus formákba önti. A pálya kései szakaszában verseinek gyakori toposza lesz az élettől való búcsúzás, a beteg ember társtalan szenvedésének leírása. Rezignáció, irónia és sajátos játékosság figyelhető meg majd minden művében, legyen az szerelmes vers, életkép vagy helyzetdal, vagy akár nemzetféltő panasz. Munkásságának szerves részét képezik – a főleg a Nyugatban közölt – műkritikái és nem utolsósorban példás műgonddal készült fordításai a nagy nyugat-európai romantikus és szimbolista költők műveiből, melyek a magyar műfordítás-irodalom legértékesebb darabjai közé tartoznak, hatásuk napjainkig kimutatható.

Ajánlott vers: Hajnali szerenád

 http://mek.niif.hu/01100/01112/01112.htm#62