100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Vilt Tibor

Eddigi szavazatok száma: 0

Vilt Tibor, szobrász (Budapest, 1905. december 15. – Budapest, 1983. augusztus 5.)

Vilt Tibor 1925 és 1927 között a Képzőművészeti Főiskolán végezte szobrászati tanulmányait, mesterei Kisfaludi Strobl Zsigmond és Mátrai Lajos voltak. 1928 és 1930 között a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. 1926-os archaizáló Önarcképét követően, Pátzay Pál hatására, a harmincas években az újklasszicizmus felé fordult, számos egyházi megbízást kapott. 1935-ban vette feleségül a szintén szobrász Schaár Erzsébetet. 1946-tól az Európai Iskola tagja; az ekkoriban készült szobrai gyakran a háború borzalmait megjelenítő, tépázott anyagmassza benyomását keltő, expresszív figura-ábrázolások.

Az ötvenes évektől Vilt életművét egyfajta megosztottság jellemezte: köztéri megbízásait a hivatalos normákhoz kényszerült igazítani, miközben műhelyében, titokban drámai hatású kisplasztikák sorát készítette el, melyek közül számos mű csak később kaphatott nyilvánosságot (ilyenek az ’56-os forradalomra utaló A kentaur halála, Szék és ablak/Börtön című 1956-os munkák is). Az 1968-as velencei biennálén a hatvanas éveket jellemző „monolitikus” korszakának néhány monumentális főművével (Üdvözlet Velencének, 1968; Merengő, 1968) szerepelt. A hetvenes évek elejétől – részben Schaár hatására – üvegplasztikákat kezdett készíteni, majd utolsó éveiben eklektikus megformálású, ironikus-groteszk szobrok kerültek ki műterméből.

A negyvenes évek vége, ötvenes évek eleje már Vilt érett korszakának kezdetét jelenti. Ekkoriban kezdett el különféle anyagokkal kísérletezni, gyakran drótból, fából és kis lemez- illetve parafa darabokból applikálta szobrait. A Ketrec és a hasonló tematikájú kisebb szobrok és domborművek ugyancsak a nyilvánosságtól elzárva, a műhely magányában készültek. A vékony falécekből szerkesztett, szögekkel rögzített ketrec három sematikusan megformált emberalakot zár magába. A figurák kétségbeesetten kapaszkodnak a rácsba, szinte felfeszülnek a ketrec struktúrájára, eggyé válnak börtönükkel. A Ketrec, akárcsak a formai rokonságot mutató Rácsok (1949) című galvanoplasztika, vagy a tematikailag ide köthető Szorongás (1950), illetve Közöny (1952) című kisméretű bronzok az ötvenes évek nyomasztó légkörének figyelemreméltó művészi dokumentumai. A Ketrecet jellemző zárt, dobozszerű téralakítás – másféle szobrászi problémák kapcsán – a hetvenes évek elején merült fel újra Vilt életművében. Az 1973-as Változatok című sorozaton az áttört rács-struktúra helyett a vas kubusok iparilag megmunkált tömbje dominál, ám a bennük megjelenő „mikrovilágok” ugyancsak a magárahagyottság és elszigetelődés asszociációit keltik.

Ketrec, 1949; Fa, 29,5 × 45 × 10 cm.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>