Vitéz János (Zredna, Kőrös megye, ma Horvátország, 1408 körül – Esztergom, 1472. augusztus 9.)

Váradi püspök (1445), esztergomi érsek (1465), kancellár (1453–57, 1464–1471), bíboros (Bíborosi rangjának kihirdetésére halála után, 1472-ben került sor, így a címet életében nem viselhette.) Kőrös megyei nemesi család sarja, apját Zrednamelléki Dénes néven említik. Zrednai János néven iratkozott be a bécsi egyetemre, tanulmányait azonban nem fejezte be.

1433-ban lépett a királyi kancellária szolgálatába, a 15. század közepén számos politikai és diplomáciai eseményben meghatározó szerepet játszott. V. László kancelláriájában állította össze az ország kormányzatáról szóló emlékiratát, ebben a királyi jövedelmek fokozott ellenőrzését és a királyi tanács átalakítását tervezte. Elképzelései Hunyadi János ellenállása miatt elbuktak. 1457-ben, mint a Hunyadi-család közeli barátja, tagja volt Mátyás prágai fogságából való kiszabadítását elérő küldöttségnek.

Vitéz vezette 1462-ben a III. Frigyes császárral tárgyaló küldöttséget, a békekötés eredményeként 80 ezer aranyforintért a Szent Koronát és Sopron városát a császár a bécsújhelyi békében (1463) visszaadta Magyarországnak. Mátyás uralkodásának kezdeti éveiben meghatározó szerepet játszott az ifjú király mellett, 1471-ben sérelmei, csökkenő befolyása és az országban uralkodó általános elégedetlenség miatt szembefordult a királlyal. A róla elnevezett összeesküvés sikertelensége után 1472-ben a hatalomból kiszorulva halt meg.

Vitéz nem járt Itáliában, kultúrapártolása, szellemi érdeklődése azonban a 15. századi magyarországi humanizmus és reneszánsz megteremtőinek legjelentősebbikévé tette. A humanista eszmékkel Zsigmond budai udvarában évtizedekig élő itáliai humanista, Pier Paolo Vergerio ismertette meg. Vitéz az itáliai humanisták körében nagy tiszteletben állott, Galeotto Marzio az „irodalom atyjának” nevezte. Ugyancsak kortárs forrás szerint alig volt olyan latin nyelvű mű, amelyik ne lett volna fellelhető könyvtárában.

Felügyelte Hunyadi János fiainak, így a gyermek Mátyásnak nevelését is – mint a király későbbi életútja mutatja – jelentős befolyást gyakorolt szellemi fejlődésére. Az ifjakat itáliai egyetemekre küldte tanulni, így unokaöccsét, Csezmiczei Jánost is, aki a kor szokása szerint latinizált nevet használt és Janus Pannonius néven ismerjük, mint a korai humanista költészet egyik legjelentősebb alakját. 1467-ben nyitotta meg kapuit a pozsonyi egyetem (Academia Istropolitana). Engedélyezéséért Hunyadi Mátyás folyamodott a pápához, tényleges alapítója és megszervezője azonban Vitéz volt. Halála után az egyetem meg is szűnt. Neki köszönhető Hess András budai nyomdájának működése. A Hess műhelyében készült, már Vitéz halála után, 1473-ban megjelent Chronica Hungarorumot Budai Krónikának nevezzük. Európában ez a második nyomtatásban megjelent nemzeti történet. A tekintélyes pártfogó távoztával a nyomdának is az egyetem sorsa jutott.

Nagyváradi püspöksége idején megszervezte a székesegyház földrengés utáni megújítását, Esztergomban a palota nagytermét fejeztette be – Bonfini neki tulajdonítja az építkezést –, és a Szent Adalbert-székesegyházon is végeztek munkákat. Művészettörténeti, régészeti kutatások egyaránt késő gótikus épületekről tanúskodnak. A palota nagytermét díszítő, a magyar őstörténetet, „szkíthiai hercegeket” és magyar uralkodókat ábrázoló freskósorozat elpusztult, stílusát nem ismerjük. Vitéz sírja a középkori székesegyházban volt, ma már csak gótikus sírköve tekinthető meg a 19. századi székesegyház altemplomában.

(Biczó Piroska)