Wartha Vince, kémikus (Fiume, 1844. július 17. – Budapest, 1914. július 20.)

A gimnázium után Wartha kémiai tanulmányokat kezdett az akkor még igen szerényen felszerelt József Politechnikumban, a budai várban, onnan a zürichi műegyetemre ment át, ahol 1864-ben fejezte be tanulmányait. Magyarországra visszatérve tanársegédi állást kapott a politechnikum kémiai tanszékén. Helyzetével elégedetlen volt, ezért Németországba ment, Heidelbergben doktorált, és onnan Zürichbe tért vissza, ahol 1865-től 1867-ig tanársegédként, ill. docensként dolgozott a kémiai intézetben. 

1867-ben a magyar Politechnikumban, az ásványtan és földtan tanszéken kapott állást. 1871-ben a műegyetemen a kémiai technológia tanszék első vezetője lett, ezt az állást 41 évig töltötte be. 1870-1897-ig a műegyetem könyvtárigazgatója is volt.  Döntő szerepe volt a műegyetem új épületei helyének kijelölésében a Duna jobb partján. Az új épület megnyitásának évében a rektor tisztét töltötte be, a megnyitó ünnepségeken, amelyeken Ferenc József császár is jelen volt, azonban nem tudott részt venni, súlyos megbetegedése miatt.  

Wartha több könyvet jelentetett meg, 500 tudományos közleménye volt. Szerkesztője volt az 1876 óta megjelenő „Műegyetemi Lapok” című folyóiratnak. Legnagyobb újítása a középkori, gubbiói fémes porcelánzománc évszázadok óta keresett titkának megfejtése volt. Az általa kifejlesztett, hasonló hatású zománc előállításával sikerült a pécsi Zsolnay porcelángyárnak ilyen „eozin”-mázzal készült porcelántárgyakat gyártania. Mint a kerámia szakembere, Wartha részt vett a Museo Internazionale delle Ceramiche (A kerámia nemzetközi múzeuma) megalapításában az olaszországi Faenzában. Továbbá Pfeifer Ignáccal kifejlesztett egy módszert a víz keménységének meghatározására.

1873 óta levelező, 1893 óta rendes tagja, 1909-től pedig alelnöke volt a Magyar Tudományos Akadémiának. 1900-tól 1909-ig a Magyar Turistaegyesület elnökeként is tevékenykedett.