Bokros Birman Dezső, szobrász- és festőművész, grafikus (Újpest, 1889. november 19. – Budapest, 1965. január 24.)

A Magyar Királyi Iparművészeti Iskola díszítőszobrász szakán folytatott tanulmányokat 1908–1910 között. Mesterei Mátrai Lajos és Simay Imre voltak. 1910-ben tanulmányúton járt Bécsben, Berlinben, Münchenben és Lengyelországban. 1911–1912-ben Párizsban élt, ahol a Louvre görög, és a Musée Guimet kelet-ázsiai szoborgyűjteménye voltak rá nagy hatással. 1914-ben Ruskicabányán kőfaragást tanult, 1915-ben bevonult katonának.

1916 és 1917 között az orosz és olasz fronton harcolt, majd haditudósítóként és hadifestőként követte az eseményeket. 1919-től 1921-ig Berlinben élt, ahol megismerte az expresszionizmus háború utáni törekvéseit. 1926–1932 között felváltva Budapesten és Szlovákiában működött, közben járt Bécsben és Párizsban. Pozsonyban kapcsolatba került a baloldali Sarló mozgalommal, Budapesten pedig 1932–1936 között a Szocialista Képzőművészek Csoportjával. 1948-ban Pro Arte-érmet, 1949-ben Kossuth-díjat, 1961-ben érdemes művész kitüntetést kapott.

Pályája kezdetén Michelangelo és az ókori Kelet plasztikája volt rá nagy hatással, de a tízes évek végén kialakult jellegzetes expresszív stílusa, groteszk látásmódja, amely mindvégig jellemezte munkásságát. A húszas években születtek meg azok a figurái és kompozíciótípusai, amelyeknek új meg új változatait formálta meg a háború után is. Bokros Birman művei tematikus csoportokba rendezhetők, a főbb típusok pályája során többször visszatérnek.

Az emberi arc megjelenítése is ezek közé tartozott: kiváló portretista volt. Egyaránt megjelenítette az arcok karakterjegyeit és a fejek felépítésében rejlő plasztikai, statikai értékeket, valamint akár a plasztikai egység megbontásával is, az emberi jellem rejtett mélységeit. Korai arcmásain, így az Ady Endréről készült fejszobron is, az ókori Kelet szobrászatának hatása érződik, a telt, ritmusos formákon néhány rajzos, ornamentális elem jelenik meg: a szemek íve, a száj vonala, a haj hullámai. Szilárd felépítése, plasztikai tömörsége és a modell fiziognómiai adottságainak kifejezése személyes hanggal gazdagodik. Az Ady Endre portré alapja feltehetően a költő számtalan példányban sokszorosított, a húszas években már közkézen forgó halotti maszkja. A mű mégsem elsősorban élethű portré, bár egyértelműen felismerhetők a költő vonásai. A zárt tömbként megjelenő, lehunyt szemű arc fenséges nyugalma, klasszikus arányai, letisztult formái a költészet metaforájaként jelenítik meg Ady portréját. A bronz felületét bevonó, különleges patina fokozza a szobor harmonikus összhatását.

Ady, 1924. Bronz, 21x22x37 cm.