100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Határ Győző

Eddigi szavazatok száma: 0

Határ Győző, író, költő, műfordító, filozófus, építész (Gyoma, 1914. november 13 - London, 2008. november 27.)

Eredeti neve Hack Viktor. 1946-ban magyarosít, műveit már Határ Győző néven publikálja Apja, aki a helyi nyomda munkatársa volt, az I. világháborúban megrokkan, a családot az anya tartja el. 1920-ban költöznek Budapestre, ahol kiskereskedést nyitnak. 1933-ban érettségizik, diplomát a budapesti Műegyetem Építészmérnöki Karán szerez (1938). Univerzális tehetség, rajzol, filozófiát olvas, nyelvekkel foglalkozik és hegedülni tanul, mérnöki tanulmányai közben a Zeneakadémiára is jár, ahol Kodály Zoltánt hallgatja, zeneszerzőnek készül.

Miközben gyakornokként Hajós Alfréd tervezőirodájában dolgozik, megírja első regényeit, melyeket a publikálás reménye nélkül – szűk körben, házi sokszorosításban – terjeszt. 1943-ban államellenes összeesküvés vádjával letartóztatják, műveit bűnjelként lefoglalják. Előbb halálra ítélik, amit 5 év börtönre mérsékelnek. A sátoraljaújhelyi börtönben ül, majd bűntetőszázadba kerül, ahonnan 1944 késő őszén sikerül megszöknie. Budapesten a Wallenberg-házban talál állást és menedéket, itt éri meg a háború végét.

1945-47 között építészként dolgozik, majd fordításból, rajzai és festményei értékesítéséből tartja fenn magát. Eközben folyamatosan írja műveit (Heliáne, Liturgikon), noha 1948-at követően megjelentetésükre továbbra sincs esély. 1950 januárjában megkísérli elhagyni az országot, elfogják, két és fél évet tölt különböző börtönökben és munkatáborokban, 1952 nyarán, a verések miatt fél fülére süketen szabadul. Egy tervezőirodában helyezkedik el, utóbb műfordítóként függetleníti magát.

1956 tavaszán ismeri meg második feleségét, Prágai Piroskát, akivel decemberben elhagyja az országot, Londonban telepszenek le. A BBC Magyar Osztályának munkatársa lesz (1957-76), nyugdíjazását követően a Szabad Európa Rádiónak dolgozik, irodalmi kritikáit, esszéit a hazai irodalmi élet képviselői az éter hullámain keresztül ismerik meg. Emellett 25 éven keresztül brit diplomatákat tanít magyar nyelvre. 1966-ban jelenik meg újból önálló kötete Pantarbesz címmel (München), amit számos filozófiai-esszéisztikus karcolatkötet követ.

Az irodalom szinte minden műnemében-műfajában alkot: jelentős novellista, gyakorta ad közre lírai köteteket (Lélekharangjáték, Üvegkoporsó), de ír drámákat (Golghelóghi), gyermekirodalmat (Tururu és Türürü), regényeket (Köpönyeg sors). Egyfajta „kulcsregénye” az 1987-es A Fontos Ember, amelyben a magyar (irodalmi) emigráció kisszerűségét karikírozza. Idővel kiépülnek hazai kapcsolatai: magyarországi folyóiratokban publikál, 1986-tól könyvei is jelennek meg idehaza (Pepito és Pepita). 1989 őszén látogat haza első ízben hivatalosan, 75. születésnapja alkalmából állami kitüntetést kap, 1991-ben Kossuth-díjas lesz, 1994-ben szülővárosa, Gyomaendrőd díszpolgárává avatja. Londonban hal meg 2008-ban. A Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Ajánlott vers: Epitáfium – Nemes Nagy Ágnes emlékének  

http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000419&secId=0000037656&mainContent=true&mode=html#Hatar_Gyozo-Uvegkoporso-hatar00326

Ajánlott esszé: Alapigazságaink

http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=239&secId=22557&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Hat%C3%A1r+Gy%C5%91z%C5%91&limit=1000&pageSet=1

Ajánlott regény: Heliáne

http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000602&secId=0000053982&mainContent=true&mode=html#Hatar_Gyozo-Heliane-00001

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>