Goldmark Péter Károly, mérnök, feltaláló (Budapest, 1906. december 6. - Port Chester, 1977. december 7.)

Azon ritka őstehetségek sorába tartozott, akik több fontos, és egymástól nagyon különböző szakterületen is képesek voltak lényegeset és maradandót alkotni. A XIX. századvég intellektuális famíliáinak egyikéből, a Goldmark - családból indult pályafutása, nagybátyja Goldmark Károly, a híres zeneszerző.

Családja a világháború után az osztrák fővárosban telepedett le, így a mérnöki diplomát Berlinben, a fizikusit Bécsben szerezte meg. Tehetségének kibontakozásához jelentősen hozzájárult, hogy olyan kiemelkedő szellemiségű tudósok mellett bontogathatta szárnyait, mint Gábor Dénes, vagy Ernst Mach.

Az első világháború, melynek kimenetelére döntő hatással volt a technika, a tudóstársadalom figyelmét az elektronikus hírközlés felé fordította. Ezekben az években folytak azok az alapkutatások, melyek eredményeként szembeszökő módon megmutatkoztak a konkrét alkalmazási eredmények úgy a hang, mint a kép (álló és mozgó) továbbítás terén. Goldmark is ezen a területen mutatkozott be, indulásként egy mechanikus rendszerű televízióval. Ez a fejlesztése elsősorban erkölcsi sikert hozott: a tv-technikában úttörőnek számító angol PYE-cég kínált számára további munkalehetőséget.

A ’30-as évek elején az Egyesült Államokba költözik, 1935-től a CBS (Columbia Broadcasting System) laboratóriumának munkatársa lesz. Megvalósítja a klasszikus „amerikai álmot”: előbb a kutató labor vezetője, majd a cég igazgatója, később annak alelnöke lesz. Legismertebb és legnagyobb hatású fejlesztése egy hosszú kutatási folyamat betetőzése: a hanglemez ipar igényeinek kielégítésére mérnöki-tudományos vizsgálatokat és fejlesztéseket végeznek, melyek eredményeként 1948-tól forgalomba kerül a mikrobarázdás („hosszan-játszó”) lemez, kidolgozzák a térhatású hangrögzítés technológiáját, és lefektetik a nagy hang-hűségű (Hi-Fi) hangrögzítés alapelveit. Ennek eredménye, a „hosszan-játszó”, sztereó-lemez azóta is hangrögzítési etalonnak számít a szakmában.

Közben a mechanikus képrögzítésről áttért az elektronikusra, és bemutatta színes televíziós rendszerét (1940) is. A második világháború idején bekapcsolódott a „Nagy lokátor-háború” néven elhíresült folyamatba, a német rádió-felderítő rendszerek zavarási technikájának kidolgozásával foglalkozott. A háború után figyelme és innovatív kedve ismét a színes televíziós technika felé fordul, melynek eredményeképp az egész világ figyelhette az emberiség első, tétova lépéseit a Holdon.

Élete befejező szakaszában a „Goldmark Communications Co.” vezetője. A műholdak megjelenésekor a kábel tv rendszerek integrálásával kontinentális méretű információs hálózatot dolgozott ki munkatársaival.

Munkásságának betetőzéseképpen 1977-ben „National Medal of Science” kitüntetésben részesült, mely az USA legmagasabb, tudományos tevékenységért adományozható elismerése.