Pető András, orvos (Szombathely, 1893. szeptember 11. - Budapest, 1967. szeptember 11.)

Iskoláit szülőhelyén, Szombathelyen végezte. Budapesten érettségizett 1911-ben, orvosi tanulmányait a bécsi, párizsi és budapesti egyetemen végezte, majd az I. világháborúban hadikórházakban dolgozott. Később a bécsi egyetem élettani tanszékének tanársegédje lett, és több rehabilitációs intézmény vezetője volt.  A központi idegrendszeri mozgássérültek terápiájával valójában 1922-ben, a semmeringi gyógyintézetben kezdett el foglalkozni.

Közben könyvkiadói tevékenységet folytatott, és a Biologische Heilkunst című folyóirat főszerkesztője lett. 1931-ben megjelent dolgozataiban már megtalálhatók a konduktív pedagógia alapelvei.

1938-ban hazatért, és ekkor alapozta meg később részletesen kifejlesztett konduktív pedagógiai rendszerét. Ezt a központi idegrendszer sérülése miatt mozgáskorlátozott gyermekek komplex fejlesztésére dolgozta ki.

Pető a fogyatékosságot nem biológiai hiányosságnak, hanem tanítással korrigálható problémának tekintette. Egyedülálló gyógymódjának alapgondolata az, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. A módszer ezért kapta a konduktív nevet, a latin szó jelentése: rávezető. Az új módszer hatással volt az egész magyarországi gyógypedagógiai szemléletre, s szerte a világon jelentős változást hozott e területen. Az általa kidolgozott módszer egyik klasszikus tudományterülethez sem sorolható: egyszerre foglalkozott a testtel és a lélekkel, az érzelmekkel és az intelligenciával, a tanulással és a tanítással, az egészséggel és a gyógyítással, tehát az egész emberrel.

1945-ben egy budapesti pincehelyiségben hozta létre "intézetét", melyet az 50-es években követett a magyar kormány által hivatalosan megalapított Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete, a mai "Pető Intézet".

A kezdetek kezdetén maga toborozta, kutatta fel betegeit, a legelesettebbeket, akiket aztán saját pénzén ruházott fel, és gondoskodott étkezésükről.

Pető András 1945-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanszékvezetője lett, 1950-től haláláig az Országos Mozgásterápiai Intézet vezetője volt. Ezt az intézményt fejlesztette 1963-ban a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetévé. Ugyanitt az önálló konduktorképzőt is létrehozta. Amikor az 1950-60-as években a gyermekparalízis-járvány következtében a fiatal korosztályból sokan megnyomorodtak, őket is (az akkor még) a Villányi úton lévő Pető Intézetben kezelték.

Úttörő munkáját külföldön is elismerték, sőt, munkásságának igazi jelentőségét Magyarországon azt követően fedezték fel, hogy az 1980-as években a BBC rádióműsorai révén nemzetközi hírnévre tett szert.

Módszerével az addig gyógyíthatatlannak hitt mozgászavarokkal küszködőket is rehabilitálni lehet, és így tanulmányaik elvégzésére, működőképessé, önellátásra és munkára alkalmassá tehetők. E betegeknek ma már nem kell életük végéig intézetben élniük, nagy részük visszavezethető a társadalomba. Segítségével több ezer gyermeknek sikerült iskolába kerülnie, és felnőttként aktív életet élnie.

A nevét viselő és módszerét alkalmazó budapesti intézet ma már világhírű. A Kútvölgyi úti kórház melletti épület ma a világ számos országában működő konduktív nevelési hálózat központja.