Steindl Imre, építész (Pest, 1839. október 29. – Budapest, 1902. augusztus 31.)

1867-től, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttétől az ipar és a kereskedelem, az urbanizáció és a polgárosodás rohamos fejlődésnek indult Magyarországon. 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött Budapest. Ettől kezdve állandó építkezési területté vált a város, amely a századfordulóra több mint 700 000, az 1930-as évekre pedig már több mint egymillió lakosú világvárossá fejlődött. Mindez hatalmas feladatot jelentett több egymást követő építész generációnak, s a legkiválóbbak, közöttük Steindl Imre számára is lehetőséget, hogy maradandó alkotásaikkal örökre bevéssék nevüket a magyar építészettörténet aranykönyvébe.

Steindl Imre egyetemi tanulmányait a József Politechnikumban (Királyi József Műegyetem), illetve a bécsi Képzőművészeti Akadémián végezte, ahol Eduard van der Nüll, August von Siccardsburg és Friedrich Schmidt, a kölni Dóm egykori kőfaragó mestere, a korszak legjelentősebb neogótikus stílusban alkotó építésze volt a mestere.

1869-től a budai műegyetemen tanított, 1870-től – Ybl Miklós utódjaként – rendes tanárként. Legjelesebb tanítványai közé tartozott Schulek Frigyes. 1871-74 az Országos Képzőművészeti Tanács és Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja. 1878-88 az Országos Magyar Iparegyesület építész- és építés-ipari szakosztályának elnöke. 1898-ban választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává. Kétség kívül az eklektika Ybl Miklós utáni korszakának egyik legnagyobb alakja.

Építészeti stílusára a historizmus jellemző, érdeklődése előbb a reneszánsz, később a gótika formavilága felé fordult.

Steindl Imre legfőbb műve, egyben Budapest egyik építészeti szimbóluma az Országház, a magyar parlament épülete, amely 1885-1904 között az ő tervei alapján épült meg. A gótika mellett az épületen a barokk hagyomány is megjelenik, például az alaprajz szimmetriájában. Az Országház tömegelrendezése jól kifejezi az épület funkcióját: a két nagy pavilonban volt egykor az alsó- illetve a felsőház, a középső kupolaterem a két ház együttes üléseinek színtere volt.

Az épület teljes befejezését a művész már nem érhette meg. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.