Vásárhelyi Boldizsár (vitéz), közlekedési mérnök (Csombord, 1899. augusztus 5. - Budapest, 1963. augusztus 7.)

A középiskolát Nagyenyeden végezte majd 1922-ben szerzett mérnöki diplomát Budapesten, s 1923-tól 1933-ig tanársegéd volt Zelovich Kornél professzor mellett. 1935-től a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumban teljesített szolgálatot. 1928-ban mérnök-közgazdász doktori címet szerez, 1942-ben pedig műszaki doktori fokozatot kapott. 1945-ben az Út-, Vasútépítés és Közlekedési Tanszék vezetőjévé nevezik ki, ahol haláláig tanított. Több ízben a Mérnöki Kar dékánja is volt.

Minisztériumi működése során tagja volt annak az irányító gárdának, amely a modern útépítést meghonosította Magyarországon.

Felügyelte a 8. sz. főút építését 1936-ban. Részt vett a 15 éves útépítési terv előkészítésében 1937-ben. Szervező titkára volt a II. Magyar Útügyi Kongresszusnak és az 1937. évi osztrák-magyar kongresszusnak.

Magyarország autópálya-hálózatára vonatkozóan 1941-ben készítette el az első szakszerű koncepciót, doktori disszertációjaként. A vonalvezetés az évtizedek alatt többször módosult, de megtartotta az eredeti terv alapelvét, amely szerint a hazai „automobil-utak” (gyorsforgalmi utak, autópályák) elsőrendű célja a nagy forgalmú szakaszokon a teljesítőképesség biztosítása a tranzitforgalom levezetésére, s erre a célra az országhatárig kiépülő, sugárirányú pályák szükségesek, amelyeket a Budapestet körülölelő autópálya-gyűrű köt össze egymással.

Részt vett a Ferihegyi repülőtéri gyorsforgalmi út megvalósításában. A háború után forgalomszámlálásokat és elemzéseket irányított a budapesti gyorsvasúthálózat és a közúthálózat kialakítása érdekében. Számos magas kitüntetés birtokosa volt.

Részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia közlekedési tárgyú bizottságaiban mint elnök, vagy elnökhelyettes. Vezetőségi tagja volt a Közlekedéstudományi Egyesületnek, és főszerkesztője a Mélyépítéstudományi Szemlének.