<< A rovat előző cikke | A rovat következő cikke >> |
Derkovits Gyula, festő, grafikus (Szombathely, 1894. április 13. – Budapest, 1934. június 18.)
Derkovits Gyula 1910-től négy éven át segédként dolgozott asztalosmester apja mellett. Az első világháborúban megsebesült, ezért 1915-ben hadirokkantnak nyilvánították és leszerelték. Bécsi gyógykezelése alatt szorgalmasan látogatta a múzeumokat és képtárakat. 1916-ban Pestre költözött, s munka mellett a Székesfővárosi Iparrajziskola esti aktrajz-tanfolyamát, majd Podolini-Volkmann Artúr magániskoláját látogatta. Egy tanéven át a Haris közi Képzőművészeti Szabadiskola növendéke volt, ahol Rippl-Rónai József, Vedres Márk és Kernstok Károly korrigált.
Autodidakta módon elsajátította az olajfestés technikáját, és Kmetty János műtermében a grafikai sokszorosító eljárásokkal is megismerkedett. Első önálló kiállítása 1922 novemberében nyílt meg a budapesti Belvedere Galériában. 1923 júniusában Bécsbe utazott, ahol önálló kiállítása nyílt a Weihburg Galériában. Budapestre visszatérve az elkövetkező években több egyéni és csoportos tárlaton szerepelt. A folyamatos nélkülözések miatt egészségi állapota erősen megromlott, majd 1934 júniusában tüdőgyulladásban meghalt.
A tanulóévek akt- és tájtanulmányai 1920 körül nagyigényű, olajfestésű aktos kompozíciókban összegződnek. Az 1923–1926 közötti bécsi korszaka tárgyválasztásában és festői formanyelvében is jelentős változásokat hoz. A német expresszionizmus erősödő hatására korábbi kubizáló-stilizáló látásmódját markánsabb karakterformálás váltja fel. Az 1927–1930 közötti első budapesti korszakának két nagy vezértémája az utca és az otthon. A külvárosi mindennapokat felelevenítő életképek, kikötői rakodómunkásokat, piaci jeleneteket ábrázol. Az 1930-as dátum határozott cenzúrát jelez az életműben, a bebörtönzés, kilakoltatás, az otthon elvesztésének személyes tragédiája a korábbinál is mélyebb és hitelesebb drámaisággal telíti műveit.
Derkovits Gyula elkötelezett művész volt, aki a kiszolgáltatottakkal sorsközösséget vállalva a festészet eszközeivel mondott ítéletet a társadalom igazságtalanságairól. Munkanélküli proletárokat, koldusokat, prostituáltakat ábrázol közönyös polgárokkal vagy a karhatalommal szembekerülve. Az utcai demonstrációk brutális összecsapásait drámai erejű képekbe sűríti. Késői képein létszimbólummá válik a tél, mint a nélkülözés és otthontalanság szűnni nem akaró állapotának megtestesülése.
Kompozícióiban jelentős szerepet kap a montázselrendezés, a formák egymásba metsződésének feszültsége. A térábrázolás mindig szorosan összefügg az adott mű tematikájával. Zsúfolt térbe tömöríti a látványt, monumentális formákat illeszt a kép előterébe, szinte szétfeszítve ezzel a környezetet. A Híd télen című képén rejtettebb szimbolikával dolgozik, de az ellentétek ütköztetésének módszere itt is hangsúlyos. A külvárosi hídfeljárónál fagyoskodó kis család a posztoló rendőr mellett álldogál, a rakodópart fegyveres őrzője a hatalom és a tulajdon védelmezőjeként jelenik meg. Minden csendes és nyugodt, a lágyan hullámzó Dunán uszály ringatózik. A látszólagos nyugalom feszültséget hordoz. A gyermekeit védelmező anya szelíd barnába és halvány vörösbe játszó monumentális alakja a metsző téli város rideg ezüst szürkéjébe rajzolódik.
Híd télen, 1933; Tempera, ezüst porfesték, papír, 119 × 83 cm.
<< A rovat előző cikke | A rovat következő cikke >> |
Címkefelhő
TÁMOGATÓINK
Köszönjük a támogatást!
Kapcsolat
Email: info@mandarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/e
Telefon: (+36 1) 394-1322