Somogyi József, szobrász (Félszerfalva, 1916. június 9. – Budapest, 1993. január 2.)

Noha eredetileg jogásznak készült, hamarosan a művészpálya felé fordult. 1935–1936-ban Aba Novák Vilmos Szabadiskolájában, 1936–1941 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei: Réti István, Kontuly Béla, Kisfaludi Strobl Zsigmond. Már korai, az 1940-es években alkotott állatszobraival komoly szakmai figyelmet keltett, így 1940-ben a Szinyei Társaság tavaszi szalonján Örvösmedve című alkotása kitüntető elismerésben részesült. 1958-ban a brüsszeli Világkiállítás Nagydíját nyerte el a Táncolók című, Kerényi Jenővel közösen alkotott műért. Jelentős közéleti szerepvállalása mellett rendkívül aktív művészetpedagógiai tevékenységet fejtett ki. 1945–1963 között a Képző- és Iparművészeti Gimnázium, 1963–1993-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1974–1987 között rektora volt.

Szobrászatának lényeges jellemzője a vázszerűség, a szerkesztettség. Az alakjait átható mély érzelmi töltetet expresszív kifejezés, a felületkezelés rusztikussága hordozza. A megrendelésre készült, köztérre került, mintázással komponált, bronzból kivitelezett alkotások mellett az életmű fontos részét alkotják a terrakotta világi és szakrális körplasztikák, a bronz kisplasztikák, a domborművek és az érmek, valamint a változatos technikával készült rajzok együttese.

Első kiemelkedő, korszakjelző műve a Martinász. 1953-ban készült, azonban köztéri változatát csak 1960-ban állították fel Dunaújvárosban. A szobor ugyanis eredetileg egy budapesti vasgyár elé készült, de a gyár igazgatója megvétózta a felállítási tervet, mondván sovány, rongyos, elcsigázott dolgozó szobra nem állhat az üzem előtt. A korszak sematikus munkásábrázolásain túlemelkedő Martinászt 1954-ben mutatta be országos tárlaton. Somogyi a klasszikus szerkesztésmód hagyományai szerint expresszív erővel formálta meg a dolgozó embert. A realista szellemiségű figura Meunier hasonlóan nyugalmat és erőt egyszerre sugárzó műveivel rokonítható. A diadalmas és fáradt, szakadt ruházatú, de mégis emlékműszerűen megformált munkás alakjának hitelességét az apró részletek (rongyos ing, elnyűtt arcvonások, széttaposott papucsok) valósághű megjelenítése és a szobor fenséges, méltóságteljes megjelenése együttesen adja. Így lehet, hogy az 50-es évek szocreál tematikája szerint készült szobrot, majdnem elzárták a nyilvánosság elől.

Martinász, 1953; Bronz, 168 cm.