Görgey Artúr (Toporc, 1818. január 30. – Budapest, Lipótváros, 1916. május 21.)

A szabadságharc egyik legtöbbet emlegetett és legkérdésesebb egyénisége, villámgyors politikai karriert befutott katona, akinek megítélése a bölcs reálpolitikustól eészen az árulóig változik. A magyar hadtörténelem egyik legkiemelkedőbb alakja volt, aki 30 éves korában már tábornok, s aki Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert az orosz csapatok előtt. Emiatt, s Kossuth vidini levele alapján árulónak bélyegezték, s ő ezzel az ítélettel élt még 67 évet, rendkívüli tehetségét nem tudta többet hazája szolgálatában használni.

Elszegényedett szepesi köznemesi családból származott. Bár idegenkedett a katonai pályától, anyagi helyzetükre való tekintettel 1832-ben a tullni utásziskolában, egy ingyenes alapítványi helyen kezdte meg katonai tanulmányait. 1837-ben hadnagy lett a magyar nemesi testőrségnél, 1842-ben főhadnagy a Nádor-huszároknál. 1845 nyarán otthagyta a császári sereget, és a prágai egyetemen vegyészetet tanult. Komoly tudományos munkát végzett: megoldotta a zsírsavak homológ elválasztását, fölfedezte a laurilsavat és több folyóiratban is megjelent a kókuszdió olajának zsírsavairól írott dolgozata. Nem fogadta el a lembergi egyetemi katedrán felajánlott állást, hanem megnősült (felesége Adéle Aubouin), s Toporcra ment nagynénje birtokára gazdatisztnek. Itt érték a márciusi események, s István öccsével együtt azonnal jelentkezett a honvédseregbe. A forradalom iránti rokonszenve jeléül hagyta el nevéből a nemességre utaló y-t is, s ettől kezdve Görgeiként írta alá nevét mindenütt.

1848. június 13-án századossá, majd őrnaggyá nevezték ki az 5. honvédzászlóaljhoz. 1848 szeptemberében elfogta és a rögtönítélő haditörvényszék ítélete alapján hazaárulás vádjával felakasztatta Zichy Ödön grófot, aki Jellasicsnak szállított információkat. Ekkor figyelt fel rá Kossuth, aki tehetséges, fiatal, lelkes, erőskezű katonai vezetőket keresett a sereg élére, s Görgey pályája hirtelen meredeken felívelt. Az Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth javaslatára tábornokká léptette elő és november elején a feldunai honvédsereg vezérévé nevezte ki. 1848 őszén és telén kitűnt kiemelkedő katonai képességeivel, gyorsan és kiválóan manőverezett, hatékonyan használta a tüzérséget, példát mutatott személyes bátorságával és hidegvérével. Ugyanakkor nem volt az a forradalmi gondolkodású fiatalember, akinek Kossuth szerette volna látni, hanem mindig a katonai szempontokat helyezte előtérbe: Kossuth határozott követelése ellenére sem bocsátkozott nyílt ütközetbe a túlerőben lévő osztrák sereggel, feladta a fővárost, s 1849. januári váci nyilatkozatában elhatárolta magát a Honvédelmi Bizottmánytól, kijelentvén, hogy hadserege hű marad a királyra és alkotmányra tett esküjéhez.

Az osztrák főerőt a Tisza elleni támadástól elvonva az északi bányavárosok felé indult. Szüntelen harcok közepette eljutott a Szepességbe és a Branyiszkói-hágón áttörve egyesült a többi magyar sereggel. A kápolnai vereség (február 26-27.) után maga mellé állítva a katonai vezetők többségét, elérte a fővezérré kinevezett Dembinszky lemondatását; 1849. március 30-án átvette a fősereg parancsnokságát. Sikert sikerre halmozott a tavaszi hadjáratban, május 21-én bevette Buda várát. 1849. május 7-től július 4-ig a hadügyminiszteri posztot töltötte be. Az orosz intervenció bekövetkeztével jó ideig vonakodott Kossuth utasítására délre vonulni Komárom alól, ahol július 2-án az ácsi csatában megsebesült. Utóbb nagy kerülővel a Tisza-Maros-szögletbe vonult, de közben tárgyalásokat folytatott a kormány tudomásával a cári hadvezetéssel.

A temesvári vereség után lemondatta Kossuthot és a kormányt, majd a teljhatalom birtokában más kiutat nem látva, Világosnál, augusztus 13-án feltétel nélkül letette a fegyvert a cári csapatok előtt. Az ezután bekövetkezett súlyos megtorlás, a sorozatos kivégzések idején Görgey kegyelmet kapott s Klagenfurtba internálták. 1867-ben térhetett haza és Visegrádon, öccse birtokán visszavonultan élt haláláig.

(Radnóti Klára)