József nádor (Firenze, 1776. március 9. – Buda, 1847. január 13.)

Teljes nevén Habsburg József Antal János osztrák főherceg, német-római császári herceg, magyar királyi herceg, császári-királyi tábornagy, 1796-tól haláláig Magyarország nádora, a Habsburg-ház magyarországi ágának megalapítója. Apja II. Lipót osztrák császár és magyar király. Gyermekéveit a firenzei nagyhercegi udvarban töltötte. Tizennégy éves, amikor apja megörökölte a császári trónt, és családjával együtt Bécsbe költözött. 1792-ben mindkét szülőjét elveszítette. József elsőszülött bátyja, a 24 éves Ferenc lett az uralkodó. József főherceg 1792-ben járt először Pest-Budán, amikor bátyját, Ferencet magyar királlyá koronázták. Ekkor még másik bátyja, Sándor Lipót főherceg volt Magyarország nádora, aki 1795-ben, baleset következtében életét vesztette.

A császár 1795. szeptember 20-án a 19 esztendős József Antal főherceget jelölte ki Magyarország császári helytartójává. Az új helytartó székhelyét Budára helyezte át. Kinevezték a császári-királyi hadsereg tábornagyává, több ezrednek is tulajdonosa lett. A fiatal főherceg megtanult magyarul, ennek nyomán hamar megkedvelték Magyarországon. Helytartói kinevezése után egy évvel, az 1796. évi pozsonyi országgyűlésen a rendek közfelkiáltással megválasztották őt a Magyar Királyság nádorává, ami a király után a legmagasabb közjogi méltóságnak számított.

Három ízben vezetett nemesi felkelést Napóleon hadai ellen (1797, 1800, 1809). Kiállt az országgyűlési szólásszabadság mellett. Az ország állapotáról írott nádori jelentéseiben többször is javasolta császári bátyjának, I. Ferencnek, hogy az térjen vissza az alkotmányosság útjára, és átgondolt reformokkal igyekezzék javítani a magyar közvéleménynek az uralkodóházhoz való viszonyát. Kieszközölte, hogy a császár kegyelmet adjon a Martinovics-féle összeesküvés miatt elítélt Kazinczy Ferenc számára. Sokat tett az ország gazdasági, kulturális felemelkedéséért, Pest-Buda szépítéséért.

Bőkezű mecénásként támogatta a művészeteket és a kultúrát. 1802-ben történt megalapításától kezdve hathatósan támogatta az első magyar közgyűjteményt (ma Országos Széchényi Könyvtárat és Nemzeti Múzeumot). Értékes kódexeket és ősnyomtatványokat, egyéb régiségeket ajándékozva segített bővíteni annak gyűjteményét, és kezdeményezte a múzeumpalota megépítését is. 1804-ben Pest városnak írt leiratában kifejtette városrendezési elképzeléseit, 1808-ban létrehozta a Szépészeti Bizottságot, ő kezdeményezte az új városrész, a Lipótváros kiépítését. 1815-ben egy gellérthegyi csillagvizsgáló létesítését szorgalmazta, úttörő szerepe volt a Városliget rendezésében, a Margitsziget parkosításában is. 1826-ban alapította Pesten a Vakok Intézetét, vállalva annak védnökségét.

Pártolta az 1827-28-ban épült kőbányai lóvasút építését, majd a Pest-Vác vasúti vonal létrehozását, együttműködve Széchenyi Istvánnal. Tevékenysége nyomán vált Pest provinciális kisvárosból az 1830-as évekre az ország politikai, kulturális és gazdasági központjává. Részt vett az 1835-ben felavatott magyar tisztképző intézet megalapításában, amely I. Ferenc feleségéről kapta a Ludovika nevet. 1825-ben József nádor rávette Ferenc bátyját, hogy – 13 év szünet után – hívja össze az országgyűlést, s jelentősen hozzájárult a Tudományos Akadémia Széchenyi István által ekkor tett megalapításához. Az 1832-36. évi országgyűlésen mérsékelni próbálta a reformellenzék követeléseit s megakadályozta, hogy a felsőtábla az alsótábla határozatai ellen vétót emeljen. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az 1838. évi pesti árvíz utáni nyomor enyhítésében, Pest-Buda felvirágoztatásában, a városrendezés terén a klasszicista városkép kialakításában. Közreműködésével valósult meg Pest városának szabályozási terve, megalapította a Szépítő Bizottságot, mecénása volt a Nemzeti Színháznak.

1840-ben amnesztiát szerzett Kossuth Lajosnak, Wesselényi Miklósnak és Lovassy Lászlónak, 1843-ban megakadályozta a Védegylet feloszlatását. Segített létrehozni a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot. Alcsúti birtokán mintagazdaságot hozott létre, új terményeket és korszerű eljárásokat honosíttatva meg. Számos humanitárius egyesületet támogatott, 1846-ban alapította a róla elnevezett Ipartanodát, a későbbi Műegyetem elődjét. Első felesége a fiatalon elhunyt Alexandra Pavlovna orosz nagyhercegnő volt, I. Pál cár lánya, Nagy Katalin cárnő unokája. Második felesége, Hermina Anhalt-Bernburg hercegnő, István fiának, az utolsó magyar nádornak és Hermina lányának anyja. Harmadik felesége 1819-től Mária Dorottya württembergi hercegnő, aki öt gyermeket szült neki.

Nádorrá választása ötvenedik évfordulóján, 1846-ban az egész ország nagy tisztelettel ünnepelte. 1847. január 13-án Budán hunyt el. A nádort, „aki Habsburgnak született, és magyarnak halt meg”, a Budavári Királyi Palota Nádori kriptájában helyezték örök nyugalomra, családtagjaival együtt. Bár nem volt uralkodó, nem állt birodalmi vagy európai politikai poszton, ő lett az egyetlen a dinasztia 400 éves magyarországi regnálása alatt, aki korlátozott eszközeivel Magyarország, a magyar nemzet érdekeinek szentelte életét.

(Aczél Eszter)