Színes, magyar filmdráma, 90 perc, 2002
Rendezte: Fliegauf Benedek (Fliegauf Bence)

 

A film nyitó- és záró képsorán a kamera a Nyugati téri bevásárlóközpont lengőajtaján áthaladó tömeget pásztázza. A nézőben csak a film végére tudatosul, hogy ebben a tömegben felbukkan a film minden szereplője. A nyitó képeken még csak egy-egy jelentéktelen gesztust, mozdulatot látunk: egy férfi kutyát vezet pórázon, kezében benzineskanna; riadt arcú kiskamasz áll két felnőtt között, két fiatal lány gondtalanul elsiet, míg egy kéz táskát szorongat. A film végére válik világossá e mozdulatok értelme. Kommentár, magyarázat nincs - a végén mégis kicsit többet tudunk, vagy legalábbis többet sejtünk a megjelenő figurákról.

 

A nyitó és záró képsor között lepergő másfél óra kaleidoszkópszerűen összerakott dialógusfüzér mai budapesti fiataloktól. A hét történet nem kapcsolódik egymáshoz. Vadidegen férfi ráerőszakolja egy lányra a kutyáját, mert ő öngyilkos akar lenni. Két férfi társalog az előttük álló valamiről, amit a néző nem lát. A valamit horpadt, gőzborotvával mossák, csak éjjel beszél és Lolának hívják. Nem derül ki, hogy tárgy, élőlény vagy esetleg valami más. Fiatal apa hisztérikusan ecseteli a döbbent anyának, hogy mennyire feszélyezi az, hogy tízéves kislányukból szemmel láthatóan nő lett. Két horgász elmeséli egy lánynak a hajóbüfében, hogy honnan származik az a hatalmas harcsa, amelyből a konyhán dolgoznak. Egy fiatal férfi halott barátjával magyarázza pornóra irányuló gyűjtőszenvedélyét. Mocskos szavakkal gyalázza, szidja a barátnőjét, aki nem ért semmit. Egy rémálomból ébredő terhes nő rég eltűnt nagyanyjának hatása alatt vergődik és attól fél, hogy ő is a szadista nagymamára fog hasonlítani. Két barátnő keres egy férfit, aki öt éve megsemmisítette a vagyonát és kiköltözött az erdőbe.

 

Titokzatos, nyomasztó (öngyilkosjelölt fiú, pedofil-gyanús apuka, szadista nagymama), helyenként abszurd történetek ezek, mindegyikben benne van a thriller és horror végkifejlet esélye is. A szituációk, a szereplők, a kirajzolódó történetek teljesen hétköznapiak, élet közeliek, mégis mindegyikben van valami rögeszmés, valami bekattant, sérült. A szereplők hétköznapi beszélt nyelven szólalnak meg. Nem színészek, hanem amatőrök, legtöbben a rendező baráti, ismeretségi köréből kerültek ki. Ami összefügg azzal is, hogy ez a no-budget film másfél millió forintból készült, a szereplők ingyen dolgoztak.

 

A film formanyelvét sok kritikus a Dogmával rokonítja, amelynek szabályai értelmében (többek között) kötelező a kézi kamera, csak eredeti hang lehetséges és nem használhatók optikai trükkök. Leegyszerűsített, dokumentarista filmnyelv ez, végsőkig lecsupaszított képekkel: csak közeliket látunk a beszélőkről (fejeket és néha kezeket) és az őket hallgató partnerről (az operatőr: Lovasi Zoltán). 

 

Fliegauf Benedek Hypnos és a Beszélő fejek című rövidfilmjei (2001) után ezzel az alkotással tette le először a névjegyét egészestés filmmel, s a Filmszemlén el is nyerte (többek között) a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját és a legjobb első filmes rendezőnek járó díjat, majd a Berlinale elsőfilmes különdíját is (2003). Karrierje (elsősorban a nemzetközi színtéren) azóta is töretlen. 

 

(Löwensohn Enikő)