A szekér egész Európában elterjedt négykerekű, teherszállító jármű, amelyet lovak, ökrök, bivalyok egyaránt vontathatnak. Hosszú fejlődés eredményként alakult ki a néhol még ma is közlekedő jármű formája. Alapszerkezete azonban már nagyon korán kiforrott, alapvetően egységes, és mindenképpen figyelemre méltó, hogy hosszú évszázadokig kiszolgálta a mezőgazdaságot, az ipart, a kereskedelmet.

 

Számtalan változata alakult ki Európa szerte, amely változatok részben a szerkezeti eltérésekre vonatkoznak, de leginkább a külső megjelenésre, azaz legszembetűnőbben a kocsiszekrényre. Az eltérések oka nem feltétlenül az ízlésbeli különbség, hanem a funkciók változatossága, a táji adottságok, az eltérő gazdasági tevékenység.

 

A szekér fa részeit a kerékgyártó, a bognár készíti, de ügyes parasztember maga is elkészítette a kerekek kivételével.

 

A magyarországi szekerek és talyigák egyik legfontosabb része a lőcs, amely egy görbe fa – olykor azonban vasból is készülhet - , amely és kívülről támasztja a jármű oldalát. A szekér oldalához és a tengelyvégre rögzítették. A lőcs nagyon lényeges technikai újítást jelentett, mivel alkalmazásával a teher egy része  a tengelyvégekre nehezedett, és nem a szekér oldalát nyomta teljes egészében. A jobb teherelosztás következtében a tengelyre is egyenletesebb nyomás hárult, és ezért a tengelyvég nem hajlott fel, és a kerekek nem dőltek befelé. A rossz utak miatt a kerék- és tengelytörés is kevésbé fenyegette a tulajdonosokat.

 

További előnyök is származtak a lőcs alkalmazásából: az egyenletesebb terhelés következtében a kerékagyat vékonyabbra készítették, csakúgy, mint a tengelyderekat. Magasabb és vékonyabb kerekeken gurultak a járművek, a szekéroldalt megmagasították, ezáltal könnyebb szerkezetet nyertek. Mindezek következtében a raktér megnövekedett, a sebesség nőtt. 

 

Nyelvészeink szerint lőcs szavunk német eredetű, a tárgytörténeti kutatások azonban azt bizonyítják, hogy a Kárpát medencében alakult ki, és fejlődött tökéletes formára. Ezen a vidéken a legelterjedtebb, és számos változata kimutatható. A mai napig annyira jellemzője a magyar szekereknek, hogy sok helyütt jelzőjévé vált, azaz lőcsös szekérként emlegetik. Innen terjedt el Európában feltehetően a magyar kocsival együtt, ahol szintén alkalmazták a lőcsöket. Kialakulását a XV. századra tehetjük.