100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Eck Imre

Eddigi szavazatok száma: 0

Eck Imre, magántáncos, koreográfus, balettigazgató (Budapest, 1930. december 2. – Budapest, 1999. december 20.)

Nádasi Ferenc tanítványa, 1947-ben az Operaház tagja lett, 1950-től magántáncos. Operai betétek koreografálása után 1959-ben készítette el a Csongor és Tünde című első teljes estés balettjét. Mint koreográfus 1960-ban a pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol megalapította az ország második állandó balettegyüttesét, a Pécsi Balettet az Állami Balett Intézet akkor végzett növendékeiből. Első két évben bemutatott tizennégy művében (többek között Szokolay Sándor: Az iszonyat balladája, Vujicsics Tihamér: Változatok egy találkozásra, Maros Rudolf: Bányászballada, Szőllősy András: Oly korban éltem, Gulyás László: Pókháló) világosan körvonalazódott Eck alkotói-gondolati világa, a kor problémáinak kifejezésére alkalmazott modern táncnyelve, és vonzódása a kortárs magyar zeneszerzők munkáihoz.

1965-ben alkotta meg három Bartók-balettjét, A fából faragott királyfit, a Concertót, valamint A csodálatos mandarint, melyben maga táncolta a címszerepet. (A koreográfiából 1968-ban emlékezetes tévéfilm készült Szinetár Miklós rendezésében.). Az egyfelvonásos dramatikus balettek mellett szimfonikus jellegű tiszta tánckompozíciókat is koreografált. Két teljes estét betöltő darabja – Don Juan, Pokoljárás – a cselekményes, nagy formák irányába mutat. 1968-tól az együttes igazgatását Tóth Sándorra bízta, maga pedig mint művészeti vezető, idejét és energiáját elsősorban az alkotásnak szentelte. 1970–1972 között ugyancsak a magyar zene ihletésében részben a folklórhoz közelített (Kodály Zoltán: Nyári este, Fölszállott a páva, Weiner Leó: Magyar babák) részben pedig a hatalom problematikájával foglalkozott (Maros Rudolf: Aranyborjú, Lajtha László: Kötelékek). Bartók Béla Mikrokozmoszát (1974) Tóth Sándorral közösen az ismeretterjesztés szolgálatába állítja.

1976-ban hangkíséret nélküli miniatűröket állít színpadra Morfondírozások címmel. Vendégkoreográfusként készített balettet a budapesti Operaháznak (Sztravinszkij: Le Sacre du pintemps, Bartók Béla: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára), továbbá dolgozott a Bostoni Balettnél (A fából faragott királyfi), a belgrádi operaházi társulatnál (Undine) és a Helsinki Operaház balettegyüttesénél (Kalevala).

Díjak, elismerések: Liszt-díj (1962), érdemes művész (1970), Kossuth-díj (1978), kiváló művész (1988).

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>