Nádasi Ferenc, táncos, balettigazgató, pedagógus (Budapest, 1893. október 16. – Budapest, 1966. február 20.)

Budapesten Holczer Jakab és felesége magániskolájában kezdte tanulmányait. Tíz éves, amikor először színpadra lépett. Öt év tanulás után a Fővárosi Orfeum tagja lett, majd 1909-ben Horczer Jakab balettegyüttesével járta az országot, és vele jutott el először külföldre. Szerepeltek Moszkvában és Szentpéterváron is, ahol szorgalmasan látogatta a Mariinszkij Színház előadásait és – megszakításokkal – közel három évig tanult Cecchetti mesternél. Cecchetti magániskolájában jelen volt a Gyagilev együttes félkészülésén, későbbi sztárjainak gyakorlatain.

1912-ben tért vissza Budapestre, ahol Horczer táncosaival a Kristálypalota mulatóban lépett fel. 1913-tól a budapesti Operaház szólistája lett, egyúttal Guerre mester növendéke volt, s még ebben az évben sikerrel szerepelt Guerrának A törpe gránátos című koreográfiájában. Az Operaház vezető magántáncosnője, Nirschy Emília partnerül választotta nyári turnéjára, 1914-ben pedig a Gyagilev balett egyik sztár táncosnőjének volt a partnere. 1921-ben Nádasi külföldre ment, s feleségével különböző európai városokban léptek fel. 1926-ban meghívást kapott a balettvezetői posztra Radnai Miklóstól, a budapesti Opera igazgatójától, de nem tudott eleget tenni a meghívásnak. 1928-tól új partnernőjével (később második feleségével), a francia származású Nádasi Marcellával végigturnézták egész Európát. A fellépések idején, a különböző városokban felkereste a neves balettmestereket, és órákat vett tőlük, hogy megismerje a különféle pedagógiai metódusokat. S emellett volt alkalma a kor hírességeinek fellépéseit is figyelemmel kísérni.

Tapasztalatait hazatérése után 1936-tól hasznosította, részben budapesti magániskolájában, részben pedig az Operaházban, ahová 1937-től szerződtették a táncos utánpótlás képzésére, illetve színházi gyakorlatvezető balettmesternek. Kifejlesztette saját pedagógiai módszerét, melyet majd harmincéves munkássága alatt állandóan tökéletesített. A II. világháború után találkozott a Vaganova-rendszerrel, amelyet alkotó módon elsajátított, és adott tovább növendékeinek. 1950-től 1963-ig, nyugalomba vonulásáig az Állami Balett Intézet vezető tanáraként dolgozott és ragyogó táncosok egész sorát nevelte fel. Legnevesebb növendékei: Lakatos Gabriella, Kun Zsuzsa, Fülöp Viktor, Havas Ferenc, Orosz Adél, Róna Viktor, Szumrák Vera, Menyhárt Jacqueline. 1950-től 1961-ig az Operaház balettigazgatója volt. Maga is készített koreográfiákat, közülük a Sylvia (1942) lett a legsikeresebb.

Díjak, elismerések: Érdemes művész (1955), Kossuth-díj (1968).