Lakatos Gabriella, magántáncos (Budapest, 1927. október 18. – Budapest, 1989. november 12.)

Az Operaház balettiskolájában Nádasi Ferenc kiváló növendéke volt. 1943-ban lett tagja a budapesti dalszínháznak, ahol 1948-ban címzetes szólista lett, 1950-től 1973-ig, nyugdíjazásáig magántáncosa. A háborút követően, 1945-1946-os évadban a szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Korának legtemperamentumosabb balerinája volt, aki biztos technikai felkészültséggel, virtuóz forgástechnikával és kivételes átélő képességgel rendelkezett.

Az 1960-as évekig folyamatosan táncolta a balett-repertoár legtöbb főszerepét, amelyek közül elsősorban Harangozó Gyula koreográfiáinak színészi játékot kívánó, sokszor az ő egyéniségére formált szerepeit kell kiemelni: a Primadonna a Térzenében (1948), Rozika a Furfangos diákokban (1949), Sári a Keszkenőben (1951), Swanilda a Coppéliában (1953), az Asszony a Poloveci táncokban (1961). Ismertségét, rendkívüli népszerűségét legfőképp A csodálatos mandarin (Harangozó Gyula, 1956) Lány figurájának drámai erejű, hiteles alakításával vívta ki. Ettől kezdve a bartóki szerep és megformálójának neve összeforrt. Rendkívül testhezálló táncfeladatát Cieplinski Bolero című koreográfiájában több felújításon keresztül tette emlékezetessé.

A szovjet repertoárból a szenvedélyes, dinamikus hősnők szerepeit is meggyőzően tolmácsolta: Jeanne-t a Párizs lángjaiban (1950), Aisát a Gajane-ban (1959), valamint a Balerinát a Petruskában (1966). A bahcsiszeráji szökőkút megrázóan hiteles Zarémája pedig örökre olyan emblematikus alakítása lesz, mint a Lány A csodálatos mandarinban. Részt vett az operaházi társulat külföldi szereplésein, vendégként fellépett a Festival Balettnél Londonban, és ezzel a társulattal vendégszerepelt Barcelonában. A nemzetközi balettversenyek kedvelt zsűritagja volt. Visszavonulása után énekesnőként is sikereket ért el, szakmai műsorokat vezetett a televízióban. Markó Iván és Novák Ferenc táncszínházi darabjainak (Az igazság pillanata, Magyar Electra) is vendégművésze volt.

Díjak, elismerések: Kossuth-díj (1956), érdemes művész (1966), kiváló művész (1971).