Vörösmarty Mihály, költő (Kápolnásnyék, 1800. december 1. − Pest, 1855. november 19.)

Nemesi származású apja gazdatisztként dolgozott gróf Nádasdy Ferenc nyéki birtokán. A székesfehérvári cisztercieknél és a pesti piaristáknál tanult. 1817-től a pesti egyetem hallgatója, később ügyvédi vizsgát tesz. Az önálló gazdálkodásba kezdő apja halála után nevelő lesz Perczel Sándor családjánál. Perczel Sándor három fia, Miklós, a később a szabadságharc tábornokaként nevet szerző Móric és Béla voltak növendékei nyolc évig. Közben özvegy édesanyja kezén a birtok tovább romlik, végül mindenüket el kell adniuk. 1824-ben ügyvédi vizsgát tesz, kapcsolatba kerül Szemere Pállal, Toldy Ferenccel, Deák Ferenccel, az Aurora munkatársa, Kisfaludy Károly körének tagja lesz. 1825-ben jelenik meg költői hírnevét megalapozó honfoglalási eposza, a Zalán futása, amit még 1823-ban patvaristaként kezdett el írni. Közben szegényes körülmények között él, sokszor még a bérelt szobája fűtésére sem telik neki.

A Tudományos Gyűjtemény szerkesztője, 1830-ban a Magyar Tudós Társaság alakuló ülésén második rendes tagjává választják. Kisfaludy Károly halála után első rendes tag lesz 500 pengőforintos fizetéssel, így anyagi gondjai is részben megoldódnak. 1837-ben kilenc társával megalapította a Kisfaludy-Társaságot, a Pesti Magyar Színház az Árpád ébredése c. darabjával nyitja az évadot, további színműveit is itt adják elő. Hat évig az Athenaeum szerkesztője. Színi kritikákat is ír, nőtlen emberként estéit a „Csiga” nevezetű vendéglőben tölti író barátaival. Itt alakítják meg a Nemzeti, majd az Ellenzéki Kört. A Nemzeti Kör elnöke (e minőségében támogatja a pályakezdő Petőfit), az Ellenzéki Kör alelnöke lesz.

1843-ban feleségül veszi a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurát, négy gyermekük születik. A család eltartása újra anyagi helyzetének romlásához vezet. 2600 forintért eladja összes műveit, de a pénz hamar elfogy. 1845-tól Batthyány Kázmér gróftól kap akadémiai fizetése mellé 500 forintos járadékot. 1848. március 15-ét Szabad sajtó c. versével üdvözli; tagja lesz az első népképviseleti országgyűlésnek, de nem hallatja különösebben a hangját. Eötvös József miniszterként a pesti egyetem irodalmi tanszékét kínálja neki, de azt nem fogadta el. Elkísérte a kormányt Debrecenbe, a Habsburg-ház trónfosztása után a kegyelmi törvényszék közbírájává nevezték ki. A szabadságharcot költeménnyel (Harci dal) és cikkekkel is szolgálta.

Világos után bujdosni kényszerült, 1850-ben megromlott egészsége miatt Pesten feladta magát. Az ítéletig szabadlábon maradhatott, végül egy jóindulatú hivatalnok közbenjárására fölmentik. 1850-től családjával vidéken él földbérlőként, anyagi gondok közt, betegeskedve, lelkileg összetörve. Betegsége 1853 őszén komolyabb fordulatot vett, vértódulások támadták meg és nehéz légzésben szenvedett. 1855 november 17-én a gyógyulás reményében családjával Pestre költözött, de november 19-én kora délután agyszélhűdésben meghalt. Temetése országos gyászünnep és tiltakozás volt az önkényuralom ellen. Özvegye és három gyermeke számára Deák Ferenc felhívására néhány hónap alatt 103 000 forint gyűlt össze.

Kisebb eposzaiban egyrészt a nemzeti múltat idézi meg (Cserhalom, Eger), másrészt kitalált, tündérvilágban játszódó történeteket ad elő (Tündérvölgy, A Délsziget). A Csongor és Tünde (1830) témáját Gyergyai Albert XVII. századi széphistóriájából veszi, hat rá Shakespeare Szentivánéji álom c. vígjátéka, valamint a népmesék vándormotívumai. Az emberi lét alapkérdéseire: a személyiség kiteljesedésének lehetőségeire, a boldogság mibenlétére keresi a választ. Tragikus világszemlélet hatja át emberképét: ellentét feszül az emberi lélek halhatatlanságra törekvése és a test mulandósága között. Minden keresés a körkörösség reménytelenségébe torkollik, a szerelem, az egymásra találás menedék a világ elől, a világ elviselhetőségének lehetősége.

Hazafias lírájának csúcspontja a Szózat (1836), a nemzeti történelem dicsőséges és tragikus mozzanatainak felidézésével. Az egyetemes emberi sors történetfilozófiai megközelítése érvényesül A Guttenberg-albumba (1839) c. epigrammában, a Gondolatok a könyvtárban (1844) és Az emberek (1846) c. költeményeiben. Rövid elbeszélő költeményeket is ír, közülük kiemelkedik finom lélekrajzával a Szép Ilonka (1833). Utolsó éveinek legfontosabb darabjai, az Előszó (1850-51) és A vén cigány (1854) drámai hangoltsága, filozófiai mélysége és összetett szerkezete révén érdemel különös figyelmet.

Ajánlott vers: Előszó

http://mek.niif.hu/01100/01122/html/vers0308.htm#173