Vas István, költő, író, műfordító (Budapest, 1910. szeptember 24. –1991)

A Markó utcai Berzsenyi Dániel Reálgimnáziumban érettségizik, s ezen a nyáron verseivel fölkeresi Kassák Lajost. Egyetemre szeretne menni, de apja kívánságára mégis beiratkozik a bécsi Kereskedelmi Főiskolára. 1929-ben jelenik meg első verse Kassák lapjában, a Munkában; publikál a kolozsvári Korunkban, négy évvel később a Nyugatban, majd a Válaszban. 1935-ben összeházasodik Kassák nevelt lányával, a mozdulatművész Nagy Etellel. 1938-ban áttér a katolikus hitre, majd egyházi házasságot köt feleségével, aki 1939-ben meghal. Hat évvel később újra nősül. A Standard Villamossági Rt. üzleti magánhivatalnokaként számlákat ellenőriz, 1938 őszén elveszti állását.

Az 1930-as évek második felétől bontakozik ki nagyszabású műfordítói életműve (Villon Nagy testamentuma, 1940; G. Apollinaire válogatott versei, 1940). 1942–43-ban emlékezést kezd írni Elvesztett otthonok címmel. 1940-től többször is behívják munkaszolgálatra, 1944 októberétől Ottlik Géza bújtatja. A háború utáni évben a Révai Könyvkiadó lektora lesz, ősszel Rómába utazik, az élmény emlékét őrzi a Római pillanat (1948) című kötete. 1951-ben elválik második feleségétől, majd feleségül veszi Szántó Piroskát. 1945-től nyolc éven át tagja a Magyar Kommunista Pártnak, kérésére felmentik párttagsága alól. 1949-től műfordításból él, és életművének ismeretében elmondható, hogy legtermékenyebb műfordítóink közé tartozik.

1956-ban nyolc év hallgatás után jelenhet meg újra verseskötete, összességében a hatodik (A teremtett világ). 1962-ben Kossuth-díjjal tüntetik ki. Verskötetei mellett tanulmánykötetei is megjelennek (Évek és művek, 1958; Megközelítések, 1969; 1974; Vonzások és választások, 1978), melyekben a  magyar esszé Arany János-i és nyugatos hagyományát folytatja. Az Európa Könyvkiadó lektoraként vonul nyugdíjba. Folyamatosan dolgozik  életrajzi regényciklusán (Nehéz szerelem, 1964; A félbeszakadt nyomozás, 1967; Mért vijjog a saskeselyű? 1981) mely széppróza és dokumentum, az esszé és a fikciós próza egyensúlyát létrehozó, egyéni műfajt teremtő vállalkozás. Megjelenik verseskötete Ráérünk címmel (1983), majd 1987-ben az Igen is, nem is esszégyűjteménye. 1985-ben Kossuth-díjat kap. A Szentendrei elégia versgyűjteménye és válogatott versei megjelenésekor hetvenéves. Utolsó kiadott munkája lírai életrajzának folytatása, mely az Azután  (1991) címet kapja. 1991. december 16-án, 81 éves korában Budapesten éri utol a halál.

Az avantgárdból induló s vele klasszicizáló szellemben szembeforduló harmadik nyugatos költőnemzedék tagja. Költészetét az önéletrajzi személyességű lírai hang jellemzi. Elbeszélő stílusa pontosságot elegyít intellektuális töltetű iróniával, a történelem és a lélek tájain egyaránt otthonos mind önéletrajzi regényében, mind irodalmi esszéiben.

Ajánlott vers: Cambridge-i elégia

Ajánlott széppróza: Mért vijjog a saskeselyű?

Ajánlott esszé: Rákóczi emlékiratai