Reviczky Gyula, költő, újságíró (Vitkóc, 1855. április 9. – Budapest, 1889. július 11.)

A Nyitra megyei Vitkócon született a Reviczky-család egyik könnyelmű tegjának és egy cselédlánynak törvénytelen kapcsolatából. Bár apja nevét megkapja, de annak halála után kiderül, hogy nincs törvényesítve, és így örökség nélkül maradt. Már a pozsonyi, gimnáziumi évek alatt verseket írt, majd nevelősködésből él, egy úri családnál házitanítóságot vállal. Itt találkozik az első nagy szerelemmel. A művelt leány - Bakalovich Emma - nem is zárkózik el a költőtől, de értésére adja, hogy reménytelen az ábrándozás: az úrilány sehogyan sem mehetne férjhez a bizonytalan származású és létalapú költőhöz. Ez az akadálytömeg - társadalmi, megélhetési, szerelmi reménytelenségek - formálják költészetének alaphangját.

A nevelősködés után újságíró lesz a fővárosban. Dolgozik az Új Időknél, a Pesti Naplónál, a Honnál, az Aradi Hírlapnál, a kassai Pannóniánál, a Függetlenségnél és végül a Pesti Hírlapnál. A versírás mellett fordít is. 1884-ben megírja évek óta tervezett regényét, az Apai örökséget, melyben saját élményeit is felhasználva, egyszerű stílusban, ám lírai érzékenységgel alkotja meg a magyar realista regény egyik első darabját. Tagja a Petőfi Társaságnak is. A sok nélkülözés miatt megbetegszik, már tüdőbajosan találja meg egy újabb  szerelem: a nagy színésznő, Jászai Mari, aki szenvedélyes és hűtlen szerető. Reviczky Jászai Maritól ismeri meg Ibsen műveit, együtt kezdik fordítani az Ibsen-drámákat. A Babaotthonnak Reviczky adja a Nóra címet. Amikor már nagyon beteg, Jászai Mari elhagyja, egyedül hal meg kórházi ágyon harmincnégy éves korában, 1889-ben.

A magyar szimbolista irodalom egyik legjellegzetesebb képviselője Komjáthy Jenő mellett, a modern magyar költészet egyik megteremtője. Kezdetben visszhangtalan lírája később számos követőre talál. A 20. század elején kibontakozó kabaréköltészet éppen úgy előfutárának tekinti, mint Ady Endre vagy Juhász Gyula. Az irodalmi és a nagyvárosi lét dogmáit feszegető kétkedés, az egzisztenciális lét hátterében húzódó ambivalenciák, az általános meghasonlottság megéneklőjeként a századvég legkiemelkedőbb lírikusai közé tartozik. Életében csupán két kötete jelenik meg: 1883-ban az Ifjúságom, 1889-ben a Magány című.

Schopenhauer filozófiájának hatását mutató világképének főbb jellemzői a lét haszontalanságán, a gyűlöleten, a rezignáltságon való felülemelkedés, költői célja a hangulat megragadása. Példázatszerű poémák, elmélkedő episztolák és légies műdalok formájában fejezi ki az álmodozás, a rajongás, az áhítat mellett a kiábrándultság, az irónia és a gonosz hatalma elleni küzdelem lelki történéseit. A gondolat megjelenítésének tere szűk ebben a tárgy nélküli költészetben, így a befogadó figyelme a versek hanglejtésére, zeneiségére összpontosul. Perdita-ciklusában az örömlányok életét teszi irodalmi toposszá. Versnyelve és tematikai világa kissé eltávolodott a ma olvasójától, de lírai hangütése révén joggal tekinthető a modernizmus megalapozójának.

Ajánlott mű: Pán halála (1889)