Az első világháború veszélyes, nehezen kezelhető hidrogéntöltésű kötött megfigyelő ballonjai a motoros repülőgépek harctéri megjelenése és a gyújtólövedékkel ellátott fedélzeti fegyvereik rendszeresítése után már egyre kevésbé voltak képesek eredeti céljuknak - tüzérségi találatok megfigyelése, pontosítása - eleget tenni. Az elektromos majd belsőégésű motorokkal szerelt „kötött helikoptéra” a fenti nehézségeken lett volna hivatott segíteni.

1916-ban Petróczy István, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének őrnagya azzal az ötlettel állt elő a katonai vezetésnél, hogy az ellenségek megfigyelésére használatos léggömböket a helikopterek fejlesztésén fáradozó magyar mérnökcsoport (Petróczy István, Kármán Tódor és Zurovecz Vilmos) „masinái” váltsák fel. Kérése meghallgatásra talált és a Monarchia fischamendi repülőkísérleti intézetében megkezdhették a majdani helikopter kifejlesztését. Kármán Tódort bízták meg a tervezéssel, Zurovecz Vilmos gépészmérnököt a kivitelezéssel. Hármuk nevének kezdőbetűiből kapta a típus a PKZ jelölést.

1918-ra elkészült a PKZ-1 helikopter, de soha nem emelkedett a levegőbe. Még ugyanebben az évben a PKZ-2 végrehajtotta első sikeres repülését, igaz ekkor még személyzet nélkül. A forgószárnyak felett volt a megfigyelő kosár két személy és egy géppuska részére. A későbbi repülések során a gép elérte az 50 méteres repülési magasságot is, de oldalhúzás miatt belengett, lezuhant és összetört. A háború befejezése miatt a további kísérletek megszakadtak.

„Szerencsére már 1918. április 2-án meg lehetett valóítani a dr. Lipták és társai cégnél gyártott helikopter első repülését. Ezt három zsákmányolt Le Rhone francia rotációs 120 Le-teljesítményű motorral hajtották.  A gép sulya 140 kg, tüzelőanyaggal 1500 kg volt. A helikopternek két közös tengelyű 6 m átmérőjű kétágú forgószárnya volt. A motorok 300 ford/perc-cel és kúpáttétellel a propellereknél 600 ford/perc-et értek el.

Összesen 36 sikeres repülés után megállapították, hogy a /három kötéllel rögzített/ helikopter elérheti az 50 m magasságot. Bebizonyosodott az is, hogy a helikopternek csak akkor van stabil repülése, ha a rögzítő kötelek kifeszített helyzetben vannak. A kötelek meglazítása esetén, azaz a nyomás csökkentésénél a helikopter inogni kezdett, az ingásokat pedig csak a felhúzókkal kifeszített kötelek szüntették meg. Természetesen tudomásul kell vennünk, hogy ez nem hiányosság, mert a helikopter rögzített megoldású volt. Ez a helikopter elérte a nem hivatalos /eddig valószínű túl nem szárnyalt / rögzített repülési rekordot, ami fél óráig tartott 50 m magasban. Mivel az ily módon helyesnek talált helikoptert megfigyelésre kellett felhasználni, a forgószárnyak fölé egy 1,3 m átmérőjű és 1,5 m magas kosarat helyeztek. „Harci” beosztására azonban nem került sor.”

A KM adattára, 431.82.6. alatt

„..A PKZ helikopter 2 légcsavarral épült, amely azonos tengely körül ellentétes irányban forgott. Mindkét légcsavar átmérője 6 m volt. A motor – légcsavar – meghajtómű elvi elrendezése a 2. sz. rajzon látható. A helikopter 3 db vízszintes tengelyű, egymáshoz 120 fok alatt elhelyezett forgómotor által volt meghajtva, amely kúpkerekes hajtómű révén a helikopter függőleges centrális oszlopába épített hajtóműházban ágyazott kúpkerekekkel adta át teljesítményét a két helikopter légcsavar egymásba fűzött csőtengelyének.
A megfigyelőkosár ugyancsak a légcsavarok szimmetriatengelyében a légcsavarok felett volt elhelyezve és ennek tartótengelye a felső emelőlégcsavar csőtengelyén keresztül volt bocsájtva és a centrális oszlophoz a hajtóműház alatt megerősítve.
A motorok fordulatszáma percenként 1300 volt, a légcsavarok 600 percenkénti fordulatszámmal jártak. A teljes motoraggregátum és a légcsavarok egy háromszögletű csővázba voltak beépítve, amely hegesztett, hidegen húzott acélcsövekből készült és egy centrális 1 m átmérőjű gumipufferen nyugodott a földön, amelyet megfelelő nyomással felfújtak, E központi nagy légpufferen kívül a csőváz három karján egy-egy kisebb 400 mm átmérőjű segédlégpuffer is került beépítésre. A légcsavarok felett beépített megfigyelőkosár 1,5 m magas volt és 1,3 m átmérőjű. Ennek a felső peremére került volna a gépfegyvergyűrű felszerelése.
A három lehorgonyzó kábel a csőváz három karjának végén kinyúló konzolokhoz volt megerősítve. A épnek teljes súlya üzemanyaggal együtt /1 órai repülésre/ 1400.-kg volt, amelyből az üzemanyag egymaga 140.-kg-ot tett ki.”

A műszaki leírást Rotter Lajos készítette.