Juhász Gyula, költő (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.)

Felmenői iparosemberek voltak, apja postai és távírdai tisztviselő. Szülei papi pályára szánják, ezért 1893-ban a szegedi piarista gimnáziumba íratják be. Nyolc hónapig novícius volt a váci piarista rendházban, miközben Szegeden megjelennek első versei. Ezután a budapesti egyetem magyar–latin szakán tanul, Négyesy László irodalomtörténész, egyetemi tanár híres stílusgyakorlat szemináriumának állandó résztvevője. Itt ismerkedik meg olyan ifjú költőtársakkal, mint Babits, Kosztolányi vagy a debreceni Oláh Gábor. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sebesítette meg a fejét és a kezét. 1906 nyarán tanárvizsgát tett, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított. Innen Lévára helyezték, 1907 februárjában Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme véletlenül arra járt, és közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve, s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét.

1908-ban a nagyváradi premontrei gimnáziumba nevezik ki tanárnak. A város pezsgő szellemi életéhez hozzátartozott az ekkor újságíró Ady Endre és Dutka Ákos is. Velük, valamint Emőd Tamással, Miklós Jutkával és a meghívott Babitscsal és Balázs Bélával közösen alakítják meg „A Holnap” Irodalmi Társaságot, mely A Holnap című antológiában teszi közzé verseiket. Ugyancsak Váradon ismeri meg szerelmes versei egyik ihletőjét, Sárvári Anna színésznőt is. 1911 és 1913 között a felvidéki Szakolca katolikus főgimnáziumának tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 1913-tól 1917-ig a makói állami főgimnáziumban tanított. 1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. Betegsége súlyosbodott, 1917. január 8-án idegrohamot kapott, a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én hivatalosan is elmebetegnek nyilvánították. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

A Radikális Párt tagjaként részt vett az 1918-as forradalomban. A párt szegedi szervezetének al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország című lap vezető publicistája volt. Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a tanácsköztársaságot. A szegedi színház direktóriumának is tagja lett, a vörös diktatúra bukása után elküldték a theátrum vezetőségéből, a tantestületében tettlegesen bántalmazzák, tanári pályáját sem folytathatja. Írásaiból tartotta el magát, 1928-tól kapott csak 44 korona nyugdíjat. 1922-ben József Attila a Szépség koldusa című első kötete az ő előszavával jelenik meg.

1923 májusában, negyedszázados költői jubileumán Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszönti Szegeden. Labilis idegállapota miatt egyre sűrűbben szorul orvosi kezelésre, de ennek ellenére még publikál, három ízben elnyeri a Baumgarten-díjat is. Utolsó éveit a világtól elzárkózva súlyos depresszióba zuhanva tölti. 1935-ben utolsó kötetét Babits Mihály előszavával a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma rendezi sajtó alá. Több öngyilkossági kísérlet után, 1937. április 6-án nagy mennyiségű Veronal segítségével hal meg.

Az elvágyódást, a reménytelen szerelmet foglalja versbe, impresszionista költeményeit végtelen, szelíd szomorúság jellemzi. Ugyanakkor a magyar vidék költőjének is szokták nevezni, aki feltétlen szolidaritást érzett és vállalt a munkássággal, a kisemberekkel. Változást, fejlődést áhított, de folyamatos harcot vívott saját lelkiismeretével is. Versei gyakran az imádsághoz állnak közel, az Istennel, a Mindenhatóval keresi a párbeszédet. Költészetét erős verszene, gyakori alliterációk, a szonettforma és a laza szerkezetű dalforma jellemzi. Egyetlen kisregénye, az Orbán lelke egy elképzelt vidéki kisvárosban, Végváron játszódik, egy „száműzött” tanár életéből merít: Juhász saját életének parabolájaként is felfogható.

Ajánlott vers: Venit summa dies…

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00587/18357.htm