100 híres (béta)

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum művészeti portálja
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>

Mechwart András

Eddigi szavazatok száma: 0

Mechwart András, feltaláló (Schweinfurt, Bajorország, 1834. december 6. - Budapest 1907. június 14.)

Szülei a szűkös anyagi helyzet miatt az elemi iskola elvégzése után inasnak adták a helybéli lakatoshoz. Munkaszeretetével, alkotóképességével már ekkor kitűnt. A legényremekként készített Chubb-zárja olyan jól sikerült, hogy a város elöljárósága ösztöndíjjal az augsburgi politechnikumba küldte tanulni, ahol 1855-ben mérnöki oklevelet szerzett.

Nürnbergben, egy gépgyárban kapott állást, az itt eltöltött négy év alatt hidak, vasúti kocsik és malomipari gépek gyártásával ismerkedhetett meg. 1859-ben állást változtatott és a véletlen hozta úgy, hogy Magyarországon telepedett le. Augsburgi származású barátja, Eichleiter Antal ismeretsége révén Ganz Ábrahám üzemében vállalt felügyelői állást.

Munkáját 25. születésnapján kezdte meg Ganz budai öntödéjében, és a következő 40 évben sorsa eggyé forrt a gyár munkájával. Előbb üzemvezető, majd a tulajdonos halála (1867) után üzletvezető, illetve vezérigazgató lett.

Nem csak a malomipari őrlőberendezések porcelánhengereinek kéregöntésű öntöttvas hengerekkel való felváltása fűződik a nevéhez, de új hengermeghajtó és – összeszorító szerkezetet is alkotott, a hengerek csiszolására és rovátkolására gépet konstruált.

Ő alapította Európa első villamossági gyárát, ahol 1884-ben Déri Miksa és Zipernowsky Károly öngerjesztésű váltakozó áramú dinamóját, és a Déri–Bláthy–Zipernowsky- féle transzformátort kezdték gyártani. Az 1890-es évek elején kezdtek foglalkozni a gyárban villamos vontatással, ezek tervezési és építési munkáját Kandó Kálmán irányította.

Jól eladható termékeket jelentett a gyárnak Mechwart szántógépek területén végzett fejlesztése, a forgóeke, mely a kor egyik kiemelkedő találmánya lett. Nagy felfedezés volt a Mechwart-féle villamos motoros fadöntő gép is. A Ganz és Társa Rt. Mechwart szabadalma alapján kezdte meg az oldható tengelykapcsolók gyártását, amely abban az időben készült, amikor az üzemeltetés közben végrehajtott be- és kikapcsolás fontossá vált.

Mechwart 27 találmányt dolgozott ki. Zseniális menedzser volt, a legtehetségesebb mérnököket alkalmazta fejlesztőként. Nyugdíjba vonulása után találmányai fejlesztésén dolgozva segítette a Ganz -nagyvállalattá fejlődését.

Alkotó / Alkotás: 
Alkotó
<< A rovat előző cikkeA rovat következő cikke >>