Szomory Dezső, író, drámaíró (Pest, 1869. június 2. – Budapest, 1944. november 30.)

Weisz Mór néven született a pesti Király utcában. Öccse, Szomory Emil újságíró. A Nemzeti Zenede hallgatója (ahol egyébként még Liszt Ferenc is tanította), majd mégis inkább 16 évesen újságírónak áll. A Nemzet, a Pesti Napló, a Pesti Hírlap, illetve a Magyar Hírlap hozza cikkeit. A kétszer annyi idős Jászai Mari színésznővel, aki miatta hagyta el a súlyosan beteg Reviczky Gyulát – a kor erkölcsi normái szerint – botrányos szerelmi viszonyt folytat. 1890-ben talán e botrányos szerelem és a katonai szolgálat elől Párizsba szökik, és csak 1906-ban, az ellene indított eljárás lezárultával tér haza.

Párizsban Quartier Latin-ben lakik, Munkácsy Mihály köréhez tartozik, itt írja első színdarabját, a Péntek estét. Élményeit legnépszerűbb művében, A párizsi regényben foglalja össze. Kényszerű emigrációjában – a magyar irodalmi életutak között szinte páratlanul – egy francia nyelvű novelláskötete is megjelenik. 1908-as alapításától kezdve a Nyugat munkatársa. Az 1910-es évektől kezdve nagy sikerrel adják elő színműveit, és ezzel párhuzamosan számos novelláskötete jelenik meg. 1920-tól már a Vígszínház házi szerzőjének számít. A színházi próbákon folyamatosan jelen van, a végletekig ragaszkodik az általa leírt szöveghez arra hivatkozva, hogy a változtatással megbomlana mondatainak zeneisége. Ezért nem is örvend nagy népszerűségnek színházi körökben. A vészkorszakban bujkálni kényszerül, egy újlipótvárosi „védett házban” éhen hal (1944. november 30.).

Mind drámaíróként, mind novellistaként a huszadik század elejének egyik legsajátságosabb művésze. Stílusérzéke, sajátosan zenei – kritikusai szerint idegennek ható – nyelvhasználata egy kortársaitól eléggé elkülönülő életművet rajzol ki. A „nyugatosok” közé sorolják, de életkora és visszahúzódó személyisége miatt nem tartozik a folyóirat élvonalához. Pózoktól és allűröktől sem mentes viselkedése próbára teszi a darabjait bemutató rendezők és színészek türelmét, nem beszélve arról a szigorúságról, amellyel számon kéri írói műhelyében készült szecessziós szövegeinek megmásíthatatlanságát.

Míg drámáiban előtérben áll a színpadiasság, hősöknek uralkodókat vagy éppen értelmiségi polgárlányokat választ, novelláiban éppen az aprólékos leírások, a finom lélekrajz, a kitüntetett pillanatok összecsendülése segíti, hogy társadalomkritikájának érzékenységével és kifinomult műveltségével a pesti kispolgár világát  bemutassa. Szinte mindegyik művét áthatja egy az arisztokratikus póz, mely a „szomorys” írásművészet legjellemzőbb motívuma.

Ajánlott regény: A párizsi regény

Ajánlott színmű: Hermelin